A Bükk-hegységben közel 1100 kisebb-nagyobb karsztos üreg ismert. Bár ezek közül a legjelentősebbek Nagy-fennsíkon találhatók, a nem idegenforgalmi barlangok közül mégis a kis-fennsíki Kecske-lyuk az egyik legismertebb, leglátogatottabb.
A tipikus forrásbarlang tágas, 5 m magas és valamivel szélesebb háromszögletű bejárattal nyílik a Forrás-völgy É-i oldalán, az időszakos patak bal partján,a Király-kúttól kb. 200 m-re és mintegy 1km-re a miskolci 1-es busz Majális parki végállomásától. A bejárat előtt egy 1,5 m magasságú kis terasz látható, mely részben a barlangi ásatások során kitermelt föld deponálása következtében keletkezett, másrészt a barlangi patak allúviuma.
A barlang bejárati csarnokát - hasonlóan az Istállós-kői-barlanghoz - még a közelmúltban is állatok nyári istállózására, a déli hőségben delelésre hasznosították, innen eredhet a neve is.
A bejárati terem oldalnyúlványának tetején egész évben jelentős létszámú denevér kolónia tartózkodik, ez a fokozottan védett hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersi, eszmei értéke 100.000,-Ft) átmeneti szállása is, ezért a barlangot fokozottan védetté nyilvánították.
A Kecske-lyuk fokozott védelmét földtani jelentősége, rendkívül értékes gerinces és ízeltlábú faunája is indokolja.
A barlang a látogatók által rendkívül veszélyeztetett, pedig a tűzgyújtás, a szemetelés, a barlang bárminemű rongálása, az élővilág háborgatása tilos!!!
Sajnos a barlang fokozott védettsége azonban senkit nem akadályoz meg abban, hogy bátorságához mérten besétáljon a barlangba. Emiatt a barlang bejárati része jelenleg inkább hasonlít egy elhanyagolt sikátorra, mint a Bükki Nemzeti Park egyik fokozottan védett természeti képződményére. A barlang bejárása alapfelszereléssel, üzembiztos világítással lehetséges, helyenként szűkületek leküzdése szükséges. A barlangra jellemzőek a szűk keresztmetszetek.
Ismerve az itt előfordult balesetek nagy számát, a barlang "Átbújás" nevű szűkület utáni részeinek látogatása csak tanfolyamot végzett barlangi túravezető vezetésével, alapfelszereléssel történhet.
A barlang jelenleg lezáratlan, engedély nélkül látogatható.
A barlang befoglaló kőzete a középső triász Kisfennsíki Mészkő Formáció. Az időszakosan aktív forrásbarlangból csapadékos időben kb. 150 l/p hozamú patak folyik ki, a bejárat előtti kis terasz lépcsőjén lezubogva. A barlang vize eocén-miocén korú agyagos-kavicsos üledékekkel fedett területről származik. Vízgyűjtőterületét a barlang fölött északi irányban húzódó 335 m magas Hársas-bérc gerince alatt, a déli oldalon kialakult víznyelőtöbör képezi, mely 3,5 hektárnál nem nagyobb. A töbörben két aktív víznyelő, és két suvadás található. A fejlettebb É-i víznyelőbe egy kb. 100 m hosszú vízmosás vezet, melyben egy kis rétegforrás fakad. A vastag agyagos-kavicsos takaróban a töböregyüttes aljára állandóan szivárgó, ill. csapadékos időben, vagy hóolvadáskor befolyó vizek biztosítják a vízutánpótlást. A barlang járható szakasza - a Bükk-hegységben egyedülálló módon - a forrástól szinte a víznyelőtöbörig ismert. A barlang végpontja a vízgyűjtőterületen lévő nyelési pontokat kb. 50 m távolságra közelíti meg, 10 m szintkülönbséggel. Az ismeretlen, de valószínűsíthető járatok fejletlenek, ill. cseppkövesedés miatt leszűkültek, és a feltételezett szifonsor miatt ember számára járhatatlanok. A barlang e részén - az emberek elől szerencsére elzárt szakaszon - él egy vakrák faj, melyet 1924-ben Bokor Elemér - több más rovarfaj mellett - bioszpeleológiai kutatásai során fedezett fel.
Az év nagyobb részében vízfolyás nem található a barlangban. A barlangi patakot ritkán láthatjuk, azonban ha a látogató ezt a kivételes pillanatot elcsípi, akkor különleges látványban lehet része. Ekkor csak a barlang bejárati szakasza járható, mely száraz időben elaggott fosszilis barlangrésznek tűnik, és különösen cseppkőszegény. A patak kis lépcsőkön, ill. mésztufagátakon csörgedezve élettel tölti meg a folyosószerű szakaszt.
Kialakulását tekintve jellegzetes víznyelőbarlangnak tekinthető, mely a jól karsztosodó mészkőben egy durván É-D-irányú, Ny felé 15 fokkal eltérülő függőleges hasadék mentén alakult ki, mely helyenként - az elején és a végén - DNy-i irányt vesz fel. Alárendelten erre az irányra merőleges repedések is predesztinálták a járatirányt (pl. "150-es meander"). A meanderező patakmederre különösen jellemzőek a merőleges irányváltások.
A forrásbarlang bejáratának mérete lenyűgözi az arra járót. A barlang egy tágas, 20 m hosszú, max. 8 m széles csarnokkal kezdődik.Bár a méretek beljebb szűkülnek, a bejárati terem utáni rész is még kényelmesen járható folyosó. Itt megfigyelhetők a víz alatti képződés kisformái, leginkább a gömbfülke-szerű kisebb-nagyobb kupolák. Bár a méretek beljebb szűkülnek, a bejárati terem utáni rész is még kényelmesen járható folyosó. Itt megfigyelhetők a víz alatti képződés kisformái, leginkább a gömbfülke-szerű kisebb-nagyobb kupolák. A terem vége balra kanyarodik, és beszűkül, és a plafon kissé eltávolodik a járattalptól egy 15 m hosszú szakaszon. Ezután merőlegesen jobbra (É-ÉK) kanyarodik a járat, ettől kezdve kisebb keresztmetszetek jellemzőek. A barlang az "Átbújás"-ig folyamatosan szűkül.
Ezután a meanderező, hasadékszerű járatban előfordulnak kisebb-nagyobb kitermesedések. A végponton egy szűk hasadékban szifon zárja el a járatot.
A bejárati csarnokból egy kürtő indul fölfelé, melynek kőtömbökkel beboltozódott végpontja megközelíti a felszínt. A bejárat felett nyíló Kecske-lyuk-feletti-hasadékkal feltételezhető az összefüggése. A hasadék egy vízgyűjtőjéről lehatárolódott nyelőként azonosítható, mely a bejárati csarnokban csatlakozott a forrásbarlang járatrendszerébe.
A jobbkanyar után a járatszelvény 1-2 m szélesre és 5 m magasra csökken, ami a többnyire kis fényerejű világítóeszközzel (pl. gyertya) felszerelt természetjárók számára a tágasabb, nehezen bevilágítható bejárati csarnokhoz képest emberközelibbé teszi az üreget. A bejárati csarnokhoz képest a szűkebb szakasz valóban éles kontrasztot ad, ami a gyakorlatlan látogatóban általában intenzív benyomást kelt.
A bejárati csarnok mennyezetén jól azonosíthatók a víz alatti alakulás jelei, a mennyezeti félcsatornák ill. a gömbüstök. Az oldalfalak a járattalp közelében a fagyaprózódás, feljebb és kissé beljebb a páralecsapódás által előidézett mállás következtében másodlagos morfológiai jellemzőket mutatnak. A befoglaló kőzet erősen repedezett, a barlang számos szakaszán mészkőbreccsához hasonló felületként jelenik meg - a repedések gyorsabb oldódása miatt az ép részek kavicsszerűen kipreparálódnak -, a bejárati csarnokban a bal oldalfalon figyelhető meg.
A barlang a csarnok bejárati szakasza után a mintegy 130 m távolságban lévő "Átbújás "-ig folyamatosan veszít magasságából és szélességéből. A csarnok után egy 30 m-es szakaszon a mennyezet jellegzetesen sík, mely az áramló vízzel teljesen kitöltött barlangok kialakulására jellemző. Ez a szakasz egy jól fejlett oldásos színlővel ér véget a végpont felőli oldalon. Ezután a járat a végpontig hasadékszerűvé válik kisebb-nagyobb magassággal. A hasadék a mennyezet felé elszűkül, a talpnál általában szélesebb, és a mennyezet felé egyre több cseppkövesedés figyelhető meg. A repedés a plafonnál általában cseppkővel kitöltött, sokszor nagyobb felületű hófehér cseppkőképződményekkel.
Az "Átbújás" a belsőbb, szűk szakaszok bevezető gyakorlata - ez után a barlang már kevésbé barátságos. A belsőbb részek csak vizes kuszodák, szifonok, szűk hasadékok leküzdésével közelíthetőek meg, barlangász-felszereléssel.
A szűk átbújás után függőleges hasadék mentén kialakult meanderező járat vezet a "Kis -terem"-ig, ami után a "Csupaszláb-szűkület"-en keresztülvergődve a Nagy-terembe érünk. Innen egy alacsony patakos járat vezet a végponti szifonsorig.
A barlang kitöltésében a vízgyűjtőről származó kvarckavics található, mely a barlang eróziós alakításában nagy szerepet kapott.
A bejárati csarnok kivételével jellemzőek - általában a járattalp közelében - az oldásos ill. eróziós formák jelenléte. Különösen a barlang első felében erodált peremű hullámkagylók mellett a meanderek külső oldalán feltűnően fejlett eróziós színlők, több szintben. A járatban a plafon közelében a több szintben elhelyezkedő színlők átmetszetei is megfigyelhetők.
A barlang bejárati szakaszán kívül cseppkövekben igen gazdag, sok, általában sárgásbarna, és hófehér színű cseppkőlefolyás található a barlangban. Sajnálatos, hogy a lefolyásokon kívül épen maradt cseppkőképződmény a barlangban nem található, ugyanis a látogatók mind letördelték. Ennek ellenére az egykor szép barlang romjaiban is látványos. A falakat általában cseppkőlefolyások takarják, az amúgy is keskeny járat beszűkülését előidézve. Több helyen mikrotetarátás lefolyások, cseppkőbúbok találhatók - általában fosszilis, nem fejlődő stádiumban.A barlangban a "Csupaszláb-szűkület"-ig, de különösen az "Átbújás"-ig tartó szakaszon a fáklyás látogatások miatt erősen kormosak a falak, ill. a képződmények maradványai.
A barlangban számtalan, egy nagyobb emlékkönyvet megtöltő mennyiségű felirat őrzi a barlangot felkereső "bátor", sokszor a természet közelében felnövő bükki települések fiataljainak neveit. Nem véletlen, hogy a barlangban tudományos kutatást végzők névjegyeit (Kadic, Vásárhelyi, Kolozsvári, Bokor, stb.) nem találjuk közöttük. A legkorábbi olvasható évszám 1918., a legtöbb felirat a 30-as évek végén, és a 40-es években készült. Feltételezhető, hogy az "Átbújás" nevű szűkület cseppkőkemencéje feletti cseppkőképződmények egy ideig - ki tudja, meddig - elzárták a mögöttes részeket a látogatóktól.
Az üreg ősidők óta ismert. A barlang első leírója 1882-ben Márki Sándor volt, aki barlangi túraélményeit foglalta össze.
Egy évvel később Szendrei János a diósgyőri barlangokban végzett ásatásainak eredményeiről az Archeológiai Értesítőben írt cikket, amelyben megjegyezte, hogy a barlang egyik belső termében üres dolment talált. Ásatást nem tudott végezni, mert az esős időjárás alkalmával megindult barlangi patak áradása megakasztotta a munkában. A századvég írói ajánlották, hogy a kies völgyet a barlanggal együtt érdemes lenne üdülőhellyé fejleszteni.
A Miskolcon 1891-ben talált Bársony-házi ősemberlelet hatására Herman Ottó által kiharcolt tudományos igényességű bükki ősember-kutatási program egyik első ásatási pontja volt a Kecskelyuk barlang 1906-ban. Kadic Ottokár az előcsarnokban 15 m hosszú és 1,2 m széles próbaárkot ásatott, de főleg csak patakhordalékot talált. Régészeti lelet csak nagyon szórványosan került elő: tűzhelyfoszlány, égett agyag és homok, feltört és megpörkölt csontok, prehisztorikus cseréptöredékek, valamint egy csiszolt csonteszköz.
Kadic az ásatást húsz évvel később folytatta, amikor a szomszédos Büdös-pestet kutatta 1926-ban. Letakarították a régi próbagödör törmelékét, majd az előcsarnok nyugati felében 1,5 m mélyre ástak le, mindvégig fekete, szürke és barna színű humuszos kitöltést harántoltak, amelyekből neolit és főleg bronzkori tárgyak kerültek elő. Újból abbahagyták a feltárást, s 1930-ban folytatták, amikor e korábbi gödröt mélyítették tovább. Fenékig leásva megtalálták a sziklaaljzatra települő 2,5 m vastag jégkori rétegeket, de minden kultúrmaradvány nélkül. Viszont az erre közvetlenül települő plasztikus agyagban 3-5 cm vastag kultúrréteg húzódott végig az egész előcsarnokban, tele a neolitikumi bükki kultúrájú cserepekkel.
Az ásatásokkal párhuzamosan biológusok is felkeresték a könnyen bejárható barlangot. Bokor Elemér 1926-ban közölt cikkében egy itt felfedezett vak bogarat írt le, a Gebhardt Antalról elnevezett Duvalites gebhardtit. Bokor Elemér nemcsak az állatvilág tanulmányozásával foglalkozott, hanem felmérte a barlangot teljes kiterjedésében, s ekkor tűnt ki, hogy jóval hosszabb, mint ahogy azt eredetileg gondolták. A biológiai vizsgálatokat 1933-ban Kolosváry Gábor folytatta, aki a barlangi pókok után kutatott, s ott gazdag élővilágot talált. A barlangba befelé haladva, jellegzetes állatfajai alapján négy élettérzónát tudott megkülönböztetni. Ugyanekkor a bejárat közeli guanótelep fölött több denevérfajt is megfigyelt. Érdekes következtetésre jutott éppen a Kecske-lyuk példáján arra, hogy a barlang mint élettér mennyire háziasító, domesztikáló hatású. "Tekintve azt, hogy sok barlanglakó pókfajunk ma is él emberi házakban és épületekben ..., ahová az embert a barlangból az idők folyamán kikísérte, nem merészség, ha a barlangnak általános domesztikáló erejét kiemeljük ... E tekintetben az emberi lakások és a barlangok közt még a denevérek szempontjából is bizonyos összefüggés áll fenn, még akkor is, ha vannak kifejezetten házak környékén és csak barlangban élő fajok. A barlang mint zárt és tiszta biotóp annak idején az emberre is végzetesen domesztikáló hatással lehetett, legalábbis ez a hatás aktiválta az ősember szunnyadó kulturális képességeit." Ez a ma kicsit megmosolyogni való elképzelés kétségtelenül érdekessége a barlang kutatástörténetének.
Több biológus kutatásainak eredményeként 1940-re a Kecske-lyukból már 45 állat- és növényfajt mutattak ki.
Schönvinszky László, az 1979-ben elhunyt kitűnő barlangkutató 1920 és 1931 között minden évben felkereste a barlangot, ahol meteorológiai méréseket végzett, s hosszát 64 m-rel növelte meg. 1927-ben, a német-magyar barlangkutató találkozó alkalmával, két jeles német szakember, Bock Hermann és Cramer Helmut is felkereste a Kecske-lyukat, s annak morfológiai viszonyairól külön értekezésben számoltak be. 1937-ben Peregi István Dudich Endre tanácsára elhatározta, hogy egy éven keresztül havonként felkeresi a barlangot, s benne komplex meteorológiai és biológiai vizsgálatokat végez. Komoly tudományos megfigyelései voltak, amelyeket sajnos publikáció hiányában ma nem ismerünk.
Peregi István munkájával egyidőben, Kerekes József geológus vizsgálta a Szinva- és Forrás-völgy barlangjainak kialakulását. Megállapította, hogy a Kecske-lyuk az ún. városi terasz szintjében kialakult aktív forrásbarlang. Tagadta, hogy a környéken szerepe lett volna a forró vizek barlangképző hatásának, mint azt Pávai Vajna Ferenc gondolta.
Ez az egykor leghosszabb bükki barlang ma már megszelídült, az új felfedezésekre áhító barlangkutatók nem itt keresik a hatalmas barlangrendszert, de mégis minden alkalommal tisztelettel állnak meg annak gazdag történetű, mindenkit a kezdetekre emlékeztető bejáratánál.
Kataszteri száma: 5363/2
Kecske-lyuk Fokozottan védett Szinonima: Kecske-barlang
Helye: Miskolc, Forrás-völgy
Bejárat tszf. magassága: 251 m
Hossza: 458,61 m
Függőleges kiterjedése: +23,59 m
Vízszintes kiterjedése: 307,59 m
Források:
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/barlang/4TINFO/mo/bukk/kecske.htm
http://mek.oszk.hu/00500/00575/html/mojelent/bukk/kecskely/szoveg.htm
http://www.mlbe.hu/evkonyv/kecske.htm