Görömbölyi pincekápolna és története

 

1937-38-ban Marsalkó Mihály és felesége, Lukács Erzsébet görög katolikus hívek a görömbölyi pincesoron egy pincét ástak, amelyben nem bort akartak tárolni, hanem az Eucharisztikus Világkongresszusnak akartak emléket állítani, s azt az Istenszülőnek megköszönni, hogy Marsalkó Mihály épségben hazatérhetett az első világháborúból. A kápolnapince első látogatói (amint ez a pince falán megörökíttetett) Demkó Sándor esperes, Szita Gyula esperes és Kiss József főjegyző voltak.

A görömbölyi homokkőbe szép jelképeket véstek be. Így a bejárattal szemben, mintegy oltárként kialakítva az Istenszülő látható a gyermek Jézussal. A kápolna mennyezetén a Szentlélek látható galamb képében, míg az oldalfalon, a koronás magyar címer.

A pincekápolna eddig magántulajdonban volt, s 2003-ban vásárolta meg a Görömbölyi Görög Katolikus Egyházközség. A kápolna felszentelésére 2004. május 31-én, Pünkösdhétfőn került sor. Akik Görömbölyre ellátogatnak, azoknak szívesen megmutatjuk ezt az egyedülálló pincét.

Paróchus, főesperes:

Dudás László

Címünk:

3516 Miskolc, Bacsinszky András utca 2.

Telefon/fax:

+36/46-313-947