Esemény naptár

Október 2017
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Következő programok:

Nincsenek események

Ikarussal a csillagokig!

A Bükk hegység és kialakulása, földtani története

 

A Bükk hegység és kialakulása, földtani története

 

A Bükk az Észak-Magyarországi középhegységnek legterjedelmesebb és legnagyobb átlagmagasságú tagja. Habár Bükk legmagasabb pontja sem éri el az 1000 métert, 50 bérce emelkedik 900 méter fölé, és 11 pedig 950 méter fölé! A legmagasabb pontja Istállós kõ, amely 959 méter magas.

A szorosabb értelemben vett Bükköt nyugatról a Tarna, keletrõl a Sajó völgye fogja közre, északnyugaton a Hevesaranyos-Mikófalvi medencére tekint. Északon a Bükkhát a Szilvás, majd a Bán patak völgyéig terjed. Délen a Bükkalja széles hegylábfelszínével ereszkedik a Heves-Borsodi Mezõségre.

A hegység a nevét legalább a 17-ik századtól viseli, legalábbis, okleveles alátámasztással 1719-ig vezethetõ vissza.

A hegység nevét fõleg a magasabb régiókat uraló bükkösökre vezették vissza már a 18. században is. Más álláspontok szerint azonban a hegygerinceken, hagyoldalakban elkülönülõ, bércszerû magaslatokat jelölõ bikk, bik szóból is származhat, amelyek a hegység számos részén elõfordulnak, ahol a természetes növénytakaróban a bükkösök aránya kicsi. Ebbõl kifolyólag meg kell említeni, hogy az ótörök nyelvben a bük szó erdõt, sûrû bozótost jelent.

 

A Bükk fejlődéstörténetét a földtörténeti ókorig tudjuk visszavezetni. Ekkor a Bükk tömbje a Variszkuszi hegységrendszer tagja, amelynek feldarabolódása és lesüllyedése után a karbon időszakban a tenger elöntötte.

A Bükk hegység kőzeteinek java ekkor, 330 milló évvel ezelőtt a karbon időszak második felétől a 150 millió évvel ezelőtt jura időszakának végéig képződött. Nagy részük mészkő, agyag és kovapalák, dolomit, radiolarit és homokkő. Ezen kőzetek képződése mai helyüktől lényegesen délebbre történt, az akkor afrikát európától elválasztó Thethysz óceán afrikai partjainál. Ezen 150-170 millió éves üledékképződés alatt a tenger mélysége, szellőzöttsége többször is változott amely jól megfigyelhető a kőzetek minőségében. Leggyakoribb a fehér vagy világosszürke mészkő. Emellett megtalálható a sekély öblökben leülepedett élőlények rothadásából származó bitumen által feketésre, szürkése festett mészkő is. Répáshuta környékén rózsaszínes változattal is találkozhatunk.

Ugyanezen időszak alatt a középső és késő triászban ( kb. 200 millió éve) erős tengeralatti vulkánosság hatására porfirit és diabáz lávák és tufák települtek az üledékrétegek közé.

Később a jura időszakából a Thethysz óceáni hasadékvölgye mentén mélységi magmás és kiömlési kőzetek keletkeztek (mint pl a gabbró és a diabáz). Ezen kőzetek Szarvaskő környékén mint egy töredéknyi óceáni aljzat, a szarvaskői szorosban látható párnalávákkal egyedülállóak nemcsak Magyarországon hanem az Északnyugati-Kárpátokban is.

Az ezt követő időszakból a késő-jurától a késő-eocénig a hegységben kőzetek nem találhatók. A Bükk ekkorra már gyűrt hegységgé vált. Mivel a hegységet alkotó kőzetek csak akkor lehettek képlékeny gyúrható állapotban, ha rájuk 2-3km vastag kőzettakaró nehezedik, ezért a tengerrel való elöntést megelőző időszakra szárazföldet kell feltételezni és hosszantartó erős száraföldi lepusztulást közettakaró lehordódásához.

A késő eocénban úgy 50 millió évvel ezelőtt a Bükk egy részét vagy egészét ismét elborította a tenger. Az előrenyomult tenger üledékei jelenleg csak a Déli-Bükk déli, és a Kis-fennsík északi, észak-keleti szegélyén fordulnak csak elő, amelyek üledéksora bükki eredetű hullámverési kaviccsal kezdődik, tehát ez előtt a Bükk.hegység bizonyíthatóan szárazulat volt.

Az oligocénban többször előrenyomult tenger üledékei szintén a fenti helyszíneken fordulnak elő, így nem állapítható meg teljes bizonyossággal az elöntés mértéke, de az biztos, hogy az oligocén végéig a késő eocéntól a Bükk több ideig volt szárazulat mint tengeri elöntés színtere.

Időközben a bükk és környezete északabbra tolódott, ennek következtében a cspadák mennyisége is csökkent, ennek következtében a felszínét formáló folyamatokban a mállás és az esővizek szerepe csökkent, míg a patak völgyvésésé és az aprózódásé nőtt.

A Bükk kb. 25-30 millió éve ért jelenlegi helyének közelébe, az oligocén végére. Ekkor, a miocén korszak kezdetén valószínűleg a Bükk hegység magasabb és nagyobb kiterjedésű is lehetett mint ma. A miocén közepére az eocén és oligocénban keletkezett üledékek nagy része lehordódott, majd az üledékek nagy része közvetlenül a triász - jura kori kőzetekre települ.

A kora miocéntól a késő miocénig a hegység észak alfoldi és mátrai környezetében három fő szakaszban zajló zajló tűzhányótevékenység a hegységet beterítette többé kevésbé összesült riolit-riodácit tufákkal, tufitokkal.

Ezen időszakban a miocén közepén közbe a hegységet teljes mértékben elborította a tenger. A késő miocénra újra kiemelkedett, majd a későbbi visszatérésekor már csak a peremeit borította el a hegységnek.

A fokozódó magasodás következtében a sekély tengeri és vulkáni üledékek alól már kihámozták a külső száraföldi erők a középidei kőzeteket is, tehát a Bükk mai vízhálózatának kialakulása és mai karsztosodása ekkortól számítható.

A következő korszak a pliocén. Ekkor az időjárás félsivatagossá vált. Ebben az időszakban a csapadékszegény időjárás következtében a vulkáni üledéktakaró felszabdalódása lelassult. A pliocén második felében az időjárás csapadékosra fordult és az éghajlat is hűvösebbé vált. Ekkor a Bükk emelkedése még folytatódott. A kor végére a bükk egy 350-650m magas a mainál változatosabb lombhullató erdőkkel borított középhegység lehetett, amely a mainál több melegkedvelő fajt tartalmazhatott.

Ebben a korszakban kezdtek kialakulni a mai tájrészei: Déli, Északi Bükk, Bükk-fennsík. A fő vízfolyások is ekkor kezdtek kialakulni.

A pleisztocénban (jégkor) a hegység felszínének alakulását főként az éghajlat határozta meg, illetőleg az emelkedési és nyugalmi szakaszok. A Bükk magassága a jégkorban ahhoz nem volt elegendő, hogy tetőin hómezők, jégárak jöhessenek létre. A csapadék mennyisége a jégkorban csökkent, igy a völgyek kialakulása lelassult, helyette a talaj aprózódása, völgytalpak és töbrök, barlangok feltöltődése került előtérbe. A jelenlegihez hasonló időjárású jégkorszakközökben ismét felélénkült a karsztosodás, a mállás és a csapadékvizek felszínformáló hatása. A 200-300 ezer éve lejátszódott emelkedés következtében kialakultak a fiatalabb forrásbarlangok, mai helyükre kerültek Mónosbéli, Kácsi, Latorúti források és a melegvizekkel keveredő egri, miskolc-tapolcai, diósgyőri karsztforrások is. A holocénba is átnyúló emelkedés következtében a Bükk elérte mai magasságát is.

A bükki karsztosodás jelenkori megélénkülésével kb. 7000 évvel ezelőttől számolhatunk, ekkor kezdődött meg korábban eltömődött töbrök, üregek kihantolódása, kitakarítása, majd a dús aljnövényzetű erdő talajában termelődő szén-dioxid közreműködésével a karsztformák, töbrök, barlangok növekedése, szaporodása. Ezen folyamatok a bükk korszakban bekövetkezett hűvösödés és szárazodás miatt kissé lassabban de ma is tartanak.

 

 

satelite

foldtani