Dédestapolcsány Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részében, Kazincbarcikától délnyugatra, Ózdtól délkeletre fekszik.
A térség a Bükki Nemzeti Park közvetlen közelében található és hozzá tartozik a Lázbérci-tó Tájvédelmi Körzete. Nagyon szép vidék, a környezõ hegyek megvédik az idõjárás viszontagságaitól. Ebbõl adódóan az ország egyik legszárazabb és leghidegebb vidéke. A tavasz késõn érkezik, a nyár rövid, még a legnagyobb kánikula idején is viszonylag hûvösek a reggelek. Éghajlata így mérsékelten hûvös és mérsékelten száraz, ami inkább csak a kevésbé hõigényes mezõgazdasági növények termesztéséhez megfelelõ.
A környék talaj- és rétegvízben szegény, felszíni vizekben viszont annál gazdagabb. Területén halad át a Bán-patak, északi határától nem messze hozták létre a Lázbérci-víztározót. A Bán-patakhoz Tapolcsányban a Csimás-patak, Upponynál a Csernely-patak csatlakozik. A Bán-patak az egész terület vízgyûjtõje, a Lázbérci-víztározóba ömlik. A mesterséges tó, ellátja a környék településeit ivóvízzel. Kedvelt horgászhely, egyéb sportot (úszás, csónakázás) ûzni nem lehet. A tó és 120m-es védősávja kiemelten védett terület!!!

A tó, a patakok, a környezõ erdõ kedvezõ élõhelyet teremt sok védett, szigorúan védett és egyszerûen csak szép növénynek és állatnak.
A környék természetes növénytakaróját a Bükk-hegység vidékére jellemzõ erdõtársulások - cseres-tölgyesek, gyertyános-tölgyesek, bükkösök - alkotják. A patakvölgyekben ártéri társulások - fûz- és égerligetek, mocsári és magaskórós társulások - találhatóak. Az erdészetileg hasznosított felületeket vegyeskorú lágy- és keménylombos, illetve fenyõerdõk borítják.
A község az Upponyi-hegység kistáj keleti sarkában található, annak hátas típusú, alacsony középhegységi részén. Felszínét devon és alsókarbon mészkõ, homokkõ és pala építi fel. Hasznosítható ásványi nyersanyaga a mészkõ. Talaja döntõen agyagbemosódásos barna erdõtalaj. A község kultúrtörténeti emlékérõl, vármaradványáról is híres (Dédesi vár).

Számos leletanyag bizonyítja, hogy régen lakott település. Az itt talált késő bronzkori cserepek a pilinyi vagy az ezt követő Kyjatice-kultúrából valók. Valószínűleg az utóbbi kultúrába tartozott a falu bronzkori földvára a Verebce-tetőn.
DÉDES neve a magyar Dedus személynévből keletkezett. Bántapolcsány nevének első része a Bán-pataktól ered, míg a Tapolcsány szláv eredetű szó, valószínűleg a „nyárfáknál, topolyáknál” lakó toplica szó származéka. A Dedus-t mint személynevet 1221-ben, majd 1230-ban említik a források. Zadurral és Péterrel együtt szerepel a neve egy mocsolyási oklevélben, amikor is cseh hospeseket várjobbágyoknak akartak minősíteni. A Váradi Regestrum szerint Dédesen királyi bivalyvadászok laktak. A falu valószínűleg már ekkor fennállott mint Borsod várának tartozéka, a borsodi várjobbágyok birtoka. 1247-ben a dédesi várjobbágyok, Gergely fia Markus és Miklós, Zadur fia Jakab és Damianó az őket védelmező Miskolcz nembeli Phyle (File) zágrábi prépostnak, Tamás ispánnak és Imrének eladták Dédeskő egyharmadát – két hegyet – várépítés céljából. Erről a szándékukról azonban lemondtak. Az oklevél szerint a szóban forgó hegy mellett vasművelés folyt.
1254-ben már állt a dédesi vár, ekkor Ákos nembeli Ernye birtokában volt. Az erődítést ő létesítette valamivel korábban, amikor Parasznyán vásárolt javait cserélte el a dédesi várjobbágyok földjéért. 1254-ben a közeli Mályit arra való hivatkozással kapta meg IV. Bélától, hogy az erősség miatt van rá szükség. Egy 1268-ból való hamis oklevél szerint István ifjabb király (IV. Béla fia) Miskolcz nembeli Ponicz bánnak adta tartozékaival együtt, és adományát 1271-ben megerősítette. 1316-ban Ákos nembeli István fiai Csák Máté oldalára álltak, ezért a király, Károly Róbert Dédest 1319-ben Debreczeni Dózsával megostromoltatta és saját várnagyait illetve alvárnagyait ültette be a várba, ugyanakkor Ernye bán fiait jószágvesztésre ítélte.

A vár mellett a község is fejlődésnek indult. Szent Márton tiszteletére emelt kőegyházának papjáról már 1304-ből tudunk. 1332 és 1335 között plébánosa 2-12 garas pápai tizedet fizetett. A falu mint királyi birtok egyre gyarapodott. A XV. században már mint városról (oppidum) történik említés Dédesről, egyike Borsod vármegye mezővárosainak. A nevét az oklevelek Dedus, Dedos, Dedis, Dedes, Dedeus, Dyduz, Dedaws alakban említik.

TAPOLCSÁNY első említése a pápai tizedjegyzékekből való. Papja 1332-ben 10 garas pápai tizedet fizetett. 1398-ban Zsigmond király Visegrádon kiállított oklevele szerint a dédesi vár birtoka. A falut a középkori források Apolchián, Tapolchan, Tapochan, Tapoczyan, Tapolcyan, Tapolczyan, Thapolchan néven írják.

Dédes és Tapolcsány megélte a múlt század nehéz éveit, az I. világháborúban Dédes 30, Bántapolcsány 34 hős fiát vesztette el. A falvakat nem kerülte el a II. világháború sem, 11 halott Dédesen, 16 Bántapolcsányban. Az átvonuló orosz és román katonák nem kímélték a polgári lakosságot. Számtalan atrocitás, rekvirálás keserítette az emberek életét. Az újjáépítést bizakodás, jövőbe vetett hit követte, amely hamar elveszett. A két falu 1950-ben egyesült Dédestapolcsány néven, s így vágott neki közel 1800 fős lakosságával a szocializmus építésének.

Képgaléria: itt.

A település honlapja: www.dedestapolcsany.hu