Esemény naptár

December 2017
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Következő programok:

Nincsenek események

Ikarussal a csillagokig!

Lillafüred, Hámori tó

 

A tó a mai alakját 1810-13-ban kapta, amikor K-i végén Fassola Frigyes megépítette a völgyzáró gátat.

A tó egyébként természetes körülmények között nagyon régtõl létezett, hiszen a Garadna patak lefolyását keresztirányban elzárta a Szinva vizéből kicsapódó mésztufa. Így a Szinva is deltaszerûen, több helyen ömlött alá Felsõhámor irányába.

Az elsõ írásos emlék 1319-bõl származik, amikor a pálos kolostorral kapcsolatos oklevélben Feltó-halastó-ként említik. Ez a XIV-XV. sz-ban a diósgyőri pálosok halastava volt, ami a böjt idején ellátta a szentléleki pálos kolostort is.

A tó létesítése

Az 1700-as években épült ómassai kohót az 1810-es években nem a vízhiány, hanem a térhiány kellett Újmassára költöztetni, ahol aztán hamarosan nem tér-, hanem vízhiánnyal kellett küszködnie. Ezért az újmassai kohó építésének megkezdésekor, 1810-ben, a megmunkáló gépek meghajtására vízierőről kellett gondoskodni. Erre, bő vize és nagy esése miatt, legalkalmasabbnak látszott a Hámor község (létesült 1775-ben) felső végén levő Garadna- és Szinva-patakok összefolyása. Itt ugyanis a közelben a megmunkáló műhelyek elhelyezésére - kellő duzzasztással - megfelelő vízierő, alatta pedig alkalmas térség állott. Ezért az újmassai kohó építésekor, tehát 1810-ben - az egykori feljegyzések szerint (Historia Domus a hámori plébánián) - a duzzasztógát építését is megkezdték. Mire 1813-ban az új kohót Újmassán üzembe helyezték, a duzzasztással is elkészültek.

A már meglévõ természetes mésztufa küszöbre emeltetett gátat Fazola Frigyes, aki 1797-ben Selmecbánya mellett maga is részt vett az ottani tógát építésében, tehát szakmai ismereteket, jártasságot szerzett. Maga a gát dolomit alap fölé, sövényfonás közé döngölt agyagból készült (Ennek nyoma az 1932. évi részleges gátleomlásnál jól látható volt.) Ez a megoldás azonban nem bizonyult a legmegfelelőbbnek, mert már 1913. december 13-án a gát átszakadt. Ekkor a helyszínen talált tufatömbökkel burkolták, ami az 1932. évi leomlásig ki is tartott. A felduzzasztás után a Szinva-patak vizét is ide vezették, egy zsilippel ellátott, földalatti vezetéken. Ez mind a mai napig meg is van. Így tehát a gát a Garadna és a Szinva vizének duzzasztását szolgálja. (Szigeti Gy.: Adatok a hámori völgyzárógát történetéhez. Hidr. Közl. 1956. p. 351.)

Az így létesített Hámori-tó vizét az alatta épült műhelyek gépeinek meghajtására mind a túlfolyótól, mind a fenékzsiliptől tölgyfa csatornákon vezették. Ezek maradványai még a 40-es években is láthatók voltak.

A tóból üzemi vizet, egészen 1944-ig, állandóan csak a túlfolyón vettek ki. A tápláló 14 állandó és 11 időszaki forrás ugyanis a víznívót egyenletesen tudta tartani. A fenékzsilipet nagyritkán, csupán iszaptakarítás céljából nyitották ki, amikor a tavat teljesen lecsapolták. Ezekre a takarításokra időközönként szükség is volt, mert a tápláló patakok nagymennyiségű hordalékot szállítva, nagymérvű eliszapolódást okoztak. Az utolsó iszaptakarítás már régen, 1914-ben történt. Ezért az eredetileg 18 kat. holdas tó 17-re, mélysége 10 méterről 6 méterre zsugorodott.

A tó vízbefogadóképességét napjainkig az eliszapolódáson kívül semmi sem változtatta meg. A Palota szálló építésével kapcsolatos útáthelyezés sem csökkentette.

1914-től a következő lecsapolások történtek iszaptakarítás nélkül: 1919-ben, aztán 1931-ben lehalászásra, míg 1932-33-ban gátjavításra, 1939-ben ismét halászati célból, 1951-ben pedig új fenékzúgók beépítése és gátjavítás végett. Ettől kezdve, mivel a vasgyár vízszükséglete állandóan nőtt, évente 4-5 ízben annyi vizet vettek ki belőle a fenékzsilipeken, hogy 2 méteres nívókülönbséget is mértek.

Igen érdekes mozzanat volt a tó életében az 1932. évi gátleomlás. Az eredeti agyagmagra rárakott tufakő burkolatot az itt élő töméntelen vándorpatkány annyira aláaknázta, hogy ekkor mintegy 30 méteres szakaszon a tó felőli oldalon, a burkoló kövezet lecsúszott. Az első ijedelemben a tulajdonos erdészet, gátszakadástól félve, kinyittatta a fenékzsilipet. A lezúduló nagytömegű víz Alsó-Hámort elöntéssel fenyegette, úgy, hogy a kilakoltatást is megkezdték. Közben azonban észrevették, hogy az út jobb oldalán levő padka magasabb, mint a leomlásnál levő vízszint, s így árvízveszedelem nincs. Az egyik zsilipet lezáratták, ezzel az alsóhámori árvízveszély teljesen megszűnt. Közben a kihívott miskolci utászok is megérkeztek. Ezek látták, hogy nincs veszély, de a vezénylő százados kijelentette, ha már kijöttek, végezzenek is valamit, mivel másnap a dandárparancsnok is megtekinti a mentési munkálatokat. Így aztán, bár fölöslegesen, mert elhabolásról szó sem volt, a szakadást sok köbméter fenyőrúdból készített szőnyeggel beborították: egész éjjel és egész nap, teherautóval, lovas szekerekkel hordták a sok-sok köbméter követ és hányták be a szakadás lábához. A dandárparancsnoki szemle megtörtént. A katonaság elvonult. A vizet fokozatosan leeresztették. 1932-33-ban az agyagmagot cementbe rakott kővel újraburkolták. Ezzel a patkányok megtelepedését megakadályozták s a kijavított gát mind a mai napig áll.

A tó fontosabb adatai: 1810-1813-ban épült a duzzasztógát. A tó területe: létesítéskor 18, ma 17 kat. hold. Mélysége a (duzzasztógát tövénél) 10 m volt, jelenleg 6 m. A meder közepe táján bővizű forrás fakad. Lecsapoláskor a gáttól mintegy 20-25 m-re egy katasztrális hold nagyságú lecsapolhatatlan vízfelület maradt. A fenékre rakódott iszap mélysége 25-30 m. Hőmérséklete nyáron a víz felszíne alatt 2 méterig elérheti a naposabb részeken a 20-22 Celsius fokot. Alatta pedig 12 Celsius fok. A beömlő patakok hőmérséklete ugyanis 10-12 Celsius fok, ami a fenéken felmelegedés nélkül halad tova a túlfolyó vagy a megnyitott fenékzsilip felé.

Hasznosítás

A duzzasztás után a víz egyéb hasznosításával nem törődtek. Később a tó partján épült villa tulajdonosa az erdészettel történt megegyezés után csónakparkot létesített, amiből tetemes jövedelmet szerzett. Ez 1927-ig tartott, amikor a Palota szálló építkezését megkezdték. Ekkor a csónakázást az erdészet házi kezelésbe vette, ez szintén szép jövedelmet hozott, május 1-től szeptember 1-ig a napi bevétel kb. 1000 pengő volt. Ez a hasznosítás 1944-ig tartott, amikor a csónakpark elpusztult. 1956-tól a Miskolci Fürdővállalat, bár szerényebb keretek között, csupán a tó egy részén, a csónakázást újra megindította.

A felduzzasztott tó igen kedvező helyévé vált a Garadna- és a Szinva-patak őshonos sebes, majd később a Herman Ottó ösztönzésére betelepített szivárványos pisztrángnak, az 1936-ban általam telepített pontynak és az 1951-ben behelyezett csukának is.

Létesítése után azonban a hal és rákállománnyal senki se törődött. Csupán néhány horgászni szerető vasgyári és erdészeti tiszt szórakozását szolgálta. Írásos bizonyítékaink vannak arra, hogy lecsapoláskor a szárazon maradt pisztrángot boldog-boldogtalan fogta. A Garadna-patakba ívásra húzódott pisztrángokat pedig szigonnyal fogták a helybeli lakosok. Ennek beszédes bizonyítéka, hogy csupán Ómassán minden háznál lehetett pisztrángfogásra alkalmas szigonyt és halfüstölőt találni, még a 30-as évek elején is. Ez a paradicsomi (??) állapot egészen 1927-ig tartott, amikor az épülő Palota szálló idegenforgalmának érdekében az erdészet a halászatot, horgászatot, rákászatot betiltotta. 1932-ben a horgászatot napijegy megváltása mellett engedélyezték. A környék és a Palota szálló vendégei közül kb. 30-40 horgász vette igénybe az engedélyt. Annál több külföldi vendég kereste fel horgászat céljából a legendáshírű, pisztrángjairól híres Hámori-tavat. Méltán, mert Európa egyetlen vizében sem tudták elérni az itteni napi csúcsteljesítményt, amit egy angol horgász tart mindmáig 192 darab 55 kg súlyban fogott pisztránggal. 1936 után az igen szépen elszaporodott pontyállományt már több hazai horgász kereste fel s napi 60-70 kg-os fogási teljesítmény is született.

1944-ben a harcok alatt a halállomány legnagyobb része elpusztult. Bár 1950-ig horgászati tilalom volt és az állományt ivadék behelyezésével is próbálták gyarapítani, az évente mind gyakoribbá váló, nagymérvű nyári vízkivétel miatt nehezen sikerül az állomány kellő szaporítása.

A horgászati jogot 1951-ben a miskolci horgászok vették bérbe. Bár a szaporodás 1957-ig elérte az évi 50 000 db pisztrángot és 4-5 mázsa pontyivadékot, az állomány a nagy igénybevétel s az említett vízkivétel miatt nem tud kellően elszaporodni. A fogások tehát kicsinyek. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy a főleg dolgozókból kikerülő horgászok munka után - sokszor családostól, - felüdülést találnak a kies Hámori-tó partján.

1932 előtt, amíg a tó hőmérsékletét nem állapították meg pontosan, a tó vizét fürdésre senki nem használta. Az a tévhit volt ugyanis elterjedve, hogy az jéghideg és így fürdésre nem alkalmas. Ekkor épült egy vízen úszó strandfürdő, amit később cölöpökre rögzítettek. Először a mai bunkerrel szemben, majd később a szálló előtti részen. Az üzemeltetést először az erdészet, később, 1944-ig a szálló biztosította. Mivel igen sokan keresték fel, szép hasznot is hozott. A tóra épített fürdő visszaállítása igen hasznos volna. A parkban épített medence kicsi, és csak a SZOT-üdülő vendégeinek használatára áll. Így a környék, főleg vasgyári munkásokból álló lakossága és az itt megforduló látogatók az üdítő fürdéstől teljesen meg vannak fosztva, mert a szabadban való fürdés életveszélyesség miatt tilos. A beruházási költségek a használati díjakból hamarosan megtérülnének.

A Palota szálló megnyitása után a tó jegét téli sportra, korcsolyázásra is felhasználták. Jelenleg a tó jegére rámenni tilos és életveszélyes lehet.

Forrás: http://kovatt.lillacamp.hu/, Wikipedia, egyéb források