Esemény naptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Következő programok:

Nincsenek események

Ikarussal a csillagokig!

Nagymező


Hazai viszonylatban egyedülállóan, 900 méter feletti magasságban terül el. A hegyek övezte Bükk-fennsík központi része. Nagymező – a hegység többi rétjéhez hasonlóan – nem természetes eredetű, hanem emberi hatásokra alakult ki. A Bükk-fennsík egykor erdőkkel borított táj volt, ahol a XVIII. század második felében, az üveghuták és vashámorok megépülésekor, azok fűtőanyaggal való ellátása érdekében kezdték meg a fák kitermelését. Egy-egy magányosan álló idős faóriás ennek az egykori erdőnek az emléke.

A kivágott erdők helyét rétek vették át, amelyek visszaerdősülését a rendszeres kaszálás-legeltetés akadályozta meg. Ezek az élőhelyek – amellett, hogy ma már tájképileg is meghatározó részei a Bükknek – meglehetősen fajgazdagok, védett és ritka fajokat is szép számmal rejtegetnek. A rétek ezen sajátsága többek között különleges mikroklímájuknak köszönhető amely a helyi geológiai viszonyoknak megfelelően elég hűvös, a víznyelők alján nyáron sem ritka a 0 fok körüli hőmérséklet.Ezeket a víznyelőket a helyiek töbröknek (tebreknek) nevezik. A néhány tíz méteres, a mészkő oldódásával kialakult mélyedésekben, a töbrökben összegyűlt víz a hegység belsejében földalatti járatokban utat törve magának az alacsonyabban fekvő forrásokból tör felszínre.

A töbrök alján gyakran megül a hideg levegő, így a magashegységek és a kontinentális vidékek hidegtűrő fajai is képesek bennük megmaradni. A felszín nyitottsága miatt szinte állandó légáramlás tapasztalható. Ennek megfelelően a terület növényvilága nagyon változatos: a töbrök alján és oldalain borókások, rekettyések váltják egymást, a mező többi részein pedig változatos, ritka, védett virágokat találhatunk, mint az északi sárkányfű, csinos tárnicska, füles kosbor, kakukk szegfű.

Ez a hűvös-kontinentális maradványnövény az északi sárkányfű (Dracocephalum ruyschiana), hazánkban egyedül a Bükk két rétjén fordul elő. Tudományos neve „sárkányfejet” jelent. Ibolyaszínű, ajakos virágait júliusban bontja.

A lila pártájú kárpáti sisakvirág (Aconitum moldavicum), amely nevét sisakszerűen tornyosuló virágáról kapta, a környező magasabb hegyvidékekről hozzánk csak a Bükkbe és a Zemplénbe húzódik le. A réti kardvirág (Gladiolus imbricatus), vagy más néven fedeles dákoska karcsú, élénkrózsaszín virágai kisebbek a Dél-Afrikából származó kerti fajták virágainál, ám annál elegánsabb megjelenést kölcsönöznek a növénynek.

Csapadékosabb években igen gyakori a réten a visszahajló lepelleveleiről elnevezett turbánliliom (Lilium martagon), melynek speciális alakú virágait kizárólag szenderek (igen dekoratív lepkefélék) képesek megporozni. Az orchideák, vagy más néven kosborfélék több képviselőjével is találkozhatunk: a szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea) mellett előfordul például a bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina), vagy a gömböskosbor (Traunsteinia globosa) is.

A Nagymező lovakkal legeltetett részén elsősorban azok a fajok tudnak elszaporodni, amelyek képesek megakadályozni, hogy a legelésző állatok áldozatául essenek. A sikeres túlélők egyik csoportjába ezért a tüskékkel, tövisekkel rendelkező fajok tartoznak, ilyen többek között a Bükki Nemzeti Park címerében is látható szártalan bábakalács (Carlina acaulis). A másik előnyös módszer a méregtermelés, mivel a növényevő állatok az evolúció során képessé váltak arra, hogy megkülönböztessék az ehető és a mérgező fajokat. Mérgező anyagokat tartalmaznak (és egyúttal emésztést javító gyógynövények) például az „enciánkék” tárnicsok, amelyek közül a Nagymezőn a Szent-László tárnics (Gentiana cruciata) igen nagy tömegben, a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) elvétve fordul elő.

A táj képéhez hozzátartoznak az elszórva álló, terebélyes, szép bükkfák, juharok, vadalmák, és a közönséges boróka (Juniperus communis) télen is zöldellő bokrai. A hegyi rétek hangulata akkor érint meg minket legjobban, ha egy nyári napon letelepszünk egy bükkfa árnyékába, és a tücsökhadak muzsikáját hallgatva csodáljuk a színpompás virágszőnyeget.

Ez a töbrökkel, magashegyi bükkösökkel, hegyi rétekkel gazdagított felszín a természetjárók paradicsoma. A fennsík peremhelyzetű köveiről csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre.