Bükkaranyos község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Bükkalja keleti részén, a Kulcsár-völgyben helyezkedik el, Miskolctól mintegy 13-km-re délre. A település dombok között meghúzódó többutcás völgy falu, amit a Kulcsárvölgy patak szel ketté. Megközelíteni csak közúton lehet a miskolc–harsányi útról illetve az Emődről a 3. számú főútról. A községtől Harsány 5 km-re, Kisgyőr 10 km-re található. A legközelebbi városok: Emőd 7 km-re, Miskolc (Miskolc-Görömböly) 9 km-re van.

A község területének földrajzi jellege hegységelőtéri dombság 150-300 m szintkülönbséggel. A néhol előforduló jelentős lejtők miatt nagymértékű a talaj eróziója. Jellemző talajtípusok: a riolittufa illetve az agyagbemosódásos barna erdei talajok. Kisebb területen előfordulnak réti öntéstalajok is.
A község éghajlata mérsékeltnek nevezhető. A napsütéses órák száma 1.900 körüli. Az évi középhőmérséklet 9˚C. A csapadék évi összege 650mm. A hótakarós napok átlagos száma csak 40-50 nap között van. A leggyakoribb szélirány a DNY-i és az ÉK-i.

A falu azon földrajzi adottsága révén, hogy a tengerszint felett 150-200 méteren az alföld és a hegyvidék ölelkezésében terül el, számos olyan növényre és állatra bukkanhat a környező réteken és erdőkben a látogató, ami vagy a síkság vagy a dombvidék egyedi sajátossága, de itt ebben a környezetben mind a két tájegységre jellemző természeti ritkaságokban is gyönyörködhet. A rétek és az erdők állatvilága gazdag. Sokszínű vadállománya miatt kedvelt vadászterület. Megtalálható a környéken az erdei szalonka, fácán, nyúl, örvösgalamb, de a nagyobb vadak sem ritkák, úgy mint a róka, őz, vaddisznó és a gímszarvas.

A települést a Kulcsárvölgy patak osztja ketté, amely a Bükk lankáiról gyűjti össze és szállítja a vizet a Hejő patakba majd a Tiszába. A patakon évente 2-3 alkalommal jelentkezik árhullám, ami a település mélyebben fekvő részeit rövid időszakra, de szerencsére számottevő kárt nem okozva elönti. A település mélyebben fekvő részein a talajvíz lényegesen 4 m fölé emelkedik ez kihasználva néhány udvar tulajdonosa kerti tavat épített ki. Ami ebből a szempontból nem csak praktikus, hanem szemet gyönyörködtető látvány is. A tájnak korábban számos nagy hozamú forrása volt, amit jelenleg nem hasznosítanak.

Története

A falu környékén már időszámításunk előtt letelepedett az ember, ennek egyik bizonyítéka a falutól északra emelkedő dombon fellelt földvár. Az őskori vár maradványai az 1980-as években történt erdősítés miatt ma már nem láthatóak, csak a régészek áldozatos és leletmentő munkájának köszönhetően kaphatunk képet létezéséről.  Ennek az erődítménynek első említését 1851-ből ismeri a szakirodalom. A régészeti ásatások két ütemben folytak le. Először 1896-ban másodszor 1965-ben ekkor történt meg a terület a teljes feltárása. A régészek számos bronzkori tárgyat találtak a földben melyek hűen tanúskodtak az itt élők mindennapjairól. A terület 1965-ben felkerült védett régészeti területek listájára.

A község legkorábbi okleveles említése 1275-ből származik. Az oklevél Aranyas-t borsodi faluként említi, melynek tárgya birtokcsere. A Miskóc nemzetségből Miklósnak cserébe adják Aranyast a Kraszna megyei Bagosért (Erdély)

1291-ben Miklós Kisaranyosd földet 25 márkáért Csebi Benedeknek és vejének eladta. Ekkor Kys Aranyasd a falu neve. 1319-ben a Debreceni Dousa, 1324-ben Béli Lachk, Aranyos birtokosa de az egri püspökségnek, a nyéki és vajlai nemeseknek, az abaúji Makranciaknak és a dósgyőri várnak is van itt birtoka.

1325-ben Kys Aranyos és Nagy Aranyos néven említik a falut az adattárak. 1350-ben Kis és Nagy Aranyos egyesül és az Aranyos nevet kapja. A nyelvészeti kutatások szerint a falu neve egyrészt az arany főnévvel lehet összefüggésben. Aranymosással – a népi elbeszélések szerint valamikor aranyat mostak a patakban – kristálytiszta vízével vagy értékes „aranyos” földjével, gyönyörű fekvésével lehet kapcsolatos, de pontos eredetét nem ismerjük.

1389-ben tulajdonosok itt a Perényiek, 1391-ben, pedig a Gady (Gagyi) családnak is van Aranyoson földje.

A XV. században Aranyost Diósgyőri tartozékként említik a levéltári források s a Gagyi család továbbra is birtokos. A XVI. századbeli birtokosok sorában több névvel is találkozhatunk: Balassa Zsigmond és rokonsága, Fáncsy János és György valamint a Vendéghy családról is történik említés. 1514-ben - a diósgyőri várhoz tartozó aranyosból - Vonad Kristóf, Gere Mihály és Péter deák vett részt az Alsó és Felső Gelejen folyó beiktatáson. A Vonad névvel a későbbiekben már nem találkozunk, de a Gere név a mai napig megmaradt, lásd: Gere szőlő (a református temető fölött). Történelme során a falu többször is a teljes pusztulás szélére sodródott, de a legnagyobb pusztítást mégis a török okozta. A harcok során a települést többször felégették, a község ládája, amely a faluval kapcsolatos iratokat tartalmazta a tűzvészekben elpusztult ezért erről az időszakról több hiteles adat nem áll rendelkezésünkre.

A falu népességét a kuruc kor harcai után a XVIII. sz. elején betelepült felvidéki részben Kárpátaljai szlovákok, illetve ukránok pótolták, akik tekintve csekély létszámukat hamar elmagyarosodtak, így a település mindig színmagyarnak számított. A település lakossága az évszázadok során mindig mezőgazdaságból élt, viszonylag jelentős volt a szőlő, illetve a bortermelés is.

A kiegyezés után a falu fejlődésnek indult, aminek alapját a kisbirtokos rendszer adta. 20. század elején Borsod vármegye Miskolci járásához tartozott. 

1910-ben 1161 lakosából 1157 magyar volt. Ebből 424 római katolikus, 669 református, 39 izraelita volt. Az I. világháború idején a falu férfi lakosságának szinte 100%-a teljesített harctéri szolgálatot, akik közül 39-en hősi halált haltak. A II. világháború idején a szintén jelentős volt az emberveszteség, amely még az anyagi javak pusztulásával is párosult. A faluban a mezőgazdaság szocialista átszervezése nem valósult meg a 70-es évek elejéig, addig a földeken egyéni gazdálkodás folyt. Ezután a falu mezőgazdasági területe a vattai termelőszövetkezet kezelésébe került.

1950-60-as években az ipari fejlődés következtében Miskolc jelentős elszívó hatást gyakorolt a lakosságra, ami a népesség jelentős fogyásához vezetett. Ez a tendencia az 1970-es évek közepén megállt, utána a lakosság száma lassan de fokozatosan nőtt, ez a folyamat napjainkban is fenn áll.

Legenda: "A tatárjárás idejéről is sok legenda maradt ránk. A szerencsétlen kimenetelű Muhi csata után a tatárok elől IV. Béla magyar király az erdős-bokros, ingoványos Bükkalja felé vette útját. A kevés számú, annál több sebtől vérző kísérő vitézeivel az Aranyoson átfolyó kis patakon vágott át, mely ez időben elöntötte az egész széles völgyet, így emiatt, nádas, berkes, ingoványos terület volt. Alkalmas a menekülők számára. Mire a gázlón átértek a tatárok, szem elől tévesztették a királyt és kíséretét, így a fáradt kis csapat lepihenhetett, hogy erőt gyűjtsön a meneküléshez. Hajnalban közeledő lódobogást hallottak. Valamennyien talpra ugrottak és a legbozótosabb úttalan - utakon nekiindultak a hegynek. Folytatták a menekülést nyugat felé. A törtetésben leszakadtak és elvesztek az arany gombok a király dolmányáról. Azt a berkes részt, ahol a király és kísérete megpihent a nép elnevezte 'királyberek dűlő' -nek, ahol pedig gombjait vesztette el, azt a szőlőhegyet 'Aranygomb'-nak." (Réti Gabriella 1990)

A bükkaranyosi határ térképén ma is megtalálhatók a a Királyberek-dűlő és az Aranygomb elnevezésű területek. A völgyet és Bükkaranyost átszelő Kulcsár - patak vízhozama azóta megcsappant, az ingoványos partok visszahúzódtak.

A falu nevezetességei

• 1848-as emlékmű
• Római katolikus templom
• Református templom
• Itt született 1952-ben Bari Károly költő.

A község honlapja: www.bukkaranyos.hu

Források: www.bukkaranyos.hu, wikipedia