Eger Magyarország egyik legszebb õsi, mûemlékekben gazdag városa a Mátra és a Bükk hegység között folyó Eger patak völgyében a Bükk nyugati lábánál húzódó dombvidéken fekszik. Nevének pontos eredetét jelenleg sem tudjuk. Van olyan feltevés, hogy a hely elnevezését az Eger patak partjain valaha bõségesen növekedõ "egerfáról" (azaz égerfáról) nyerte. A magyarázat helyesnek látszik, mivel a város neve tükrözi õsi természeti környezetét, illetve annak egyik legjellemzõbb növényét, a mocsaras partokon gazdagon tenyészõ égerfát, amely azóta kipusztult. Ezt a feltevést megerõsíti a város német Erlau = Erlen-au (Egerfa-liget) elnevezése is. Van olyan teória is, hogy Eger neve az ager (föld) latin szóból származik. Akik ezt a nézetet vallják, abból indulnak ki, hogy az újabb kutatások szerint a XI-XII. században úgynevezett latinusok, vallon eredetû telepesek költöztek az említett századokban Eger és környékére.

Az egri medence és az azt övezõ hegyes vidék emberi településre mindig nagyon alkalmas volt. Erre mutatnak a felszínre került régészeti leletek, amelyek az õskortól kezdve a történelem valamennyi korszakát képviselik.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a honfoglaló magyarság elsõ nemzedéke a X. század elején megszállta Eger területét. Erre utalnak az arab pénzekkel keltezett fegyveres férfisírok a város határában Almagyaron és Répástetõn. Honfoglaláskori leletek kerültek felszínre a múlt század végén a Szépasszonyvölgy környékén is.

Eger létrejötte valójában egybeesik elsõ királyunk, Szt. István állam- és egyházszervezõ tevékenységével. Elsõ királyunk még 1009 elõtt, a szervezett tíz püspökség egyikét itt hozta létre. Ezt régészeti leletek is bizonyítják. Ezek során nemcsak emberi csontmaradványok kerültek elõ a XI. századból, hanem felszínre került egy kör alakú templom, valamint egy kisebb palota maradványa is. A régészeti feltárások megerõsítik azt a korábbi hagyományt, hogy elsõ királyunk az egri székesegyház építését valóban nézhette a tõle északra fekvõ, késõbb királyszékének nevezett magaslatról.

A település mint püspöki székhely már a korai középkorban jelentõs helyet foglalt el a magyar városok sorában. A környék természeti adottságai, az alföld és a hegyvidék találkozása különbözõ országrészek közötti gazdasági és kulturális kapcsolat létesítését tette lehetõvé.

Ezt a fejlõdést akasztotta meg átmenetileg a tatárjárás 1241-ben, amikor is II. Kilit püspöksége alatt feldúlták és felégették a várost.

A tatárok elvonulása után azonban hamarosan megindult az élet. Lambert Eger püspöke 1248-ban bizonyára a tatárjárás tapasztalatai alapján IV. Béla királytól kõvár építésére kapott engedélyt. A csaknem teljesen elpusztult város így feltámadt és a XIV-XV. században elérte középkori fejlõdésének csúcspontját. Ebben az idõszakban a város széléig terjeszkedõ erdõket nagyrészt kiirtották, s helyükre szõlõt telepítettek. A településen egyre több polgári ház épült. Kialakultak a várba és az északi bányavárosok felé vezetõ útvonalak, a régi vízfolyást követõ belvárosi, ma is kanyargós mellékutcák. A különbözõ környékbeli települések, például Almagyar, Czigléd stb. összeépültek Egerrel.

Mátyás király uralkodása (1458-1490) újabb fejlõdést hozott a település életében. Bekensloer János püspök építette át gótikus stílusban a várbeli püspöki palotát, amely jelenleg is látható. Az építkezéseket Dóczy Orbán, késõbb Bakócz Tamás püspökök folytatták. Az õ nevükhöz fûzõdik a várbeli székesegyház késõ gótikus átépítésének megkezdése. Mátyás király halála után Hypolit püspök idején épült a közelmúltban felújított úgynevezett Hypolit-kapu.

A mohácsi vész után, 1526 után szomorú idõszak következett be Eger életében is. A kettõs királyság idején a város szinte évente cserélt gazdát, s a török is közeledett. Ez a tény követelte meg a vár megerõsítését. 1552 õszén Dobó István várkapitánynak és maroknyi hadinépének sikerült megvédeni a várat, sõt ezáltal Észak-Magyarországot is a terjeszkedõ török birodalomtól. Az 1552-es viadalnak állított örök emléket Gárdonyi Géza, az Egri csillagok címû halhatatlan regényében, melyet a világ számos nyelvére lefordítottak.

Bár Dobó és katonái a várat megvédték, de az ostrom alatt teljesen tönkrement, ezért szükségessé vált a teljes átépítése. 1553 és az 1596 közötti években kiváló olasz hadmérnökök tervei alapján végbement a belsõ és a külsõ vár újjáépítése. Az egri vár történetének érdekes epizódja, hogy 1578 áprilisától néhány éven keresztül itt szolgált európai hírû költõnk, Balassi Bálint.

Míg Dobónak és katonáinak 1552-ben sikerült a várat megvédeni, addig 1596-ban az akkori kapitány vezetése alatt álló idegen zsoldosok azt feladták. így Egerben 91 éven keresztül a török lett az úr. A török uralom emlékét õrzi a XVII. század végén épült karcsú minaret, amely az egykori oszmán világbirodalomban legészakabbra látható ilyen építmény. A török hódoltság idõszakában Eger egy több szandzsákot magába foglaló török tartomány, vijalet székhelye lett.

Eger 1687 decemberében szabadult fel a török uralom alól. Bár a visszafoglalás nem ostrommal, hanem kiéheztetéssel történt, a város teljesen leromlott állapotba került. A falakkal körülvett területen az egykori feljegyzések szerint mindössze 413 ház volt lakható, s ezekben is fõként visszamaradt török családok laktak.

A török kiûzése után a felszabadított várost a császári kormányzat kincstári birtoknak tekintette. I. Lipót 1688-ban Egert szabad királyi várossá nyilvánította. Ez azt jelentette, hogy mentesült az egyházi földesúri terhek alól. A szabadkirályi városi állapot azonban csak 1695-ig tartott, mert a visszatelepedõ püspök Fenessy György visszaszerezte az uralkodótól korábbi püspöki városi jogállását.

A Rákóczi-szabadságharc idõszakában 1703-tól 1711-ig a város a felszabadult országrész központja volt. II. Rákóczi Ferenc fejedelem a többször tartózkodott a település falai között, s itt volt a fõhadiszállása. Feltétlenül emlékeztetnünk kell arra, hogy 1705-ben Egerben keltezték, habár nyomda híján nem itt nyomtatták az elsõ magyar hírlapot, a Mercurius Veridicust (magyarul Igazmondó Merkuriuszt). 1709-ben a városban találkozott a vezérlõfejedelem Ukranciewel, I. Péter cár követével. A követ különben városunkban halt meg, és a Rácz-templom (szerb templom) környékén temették el.

Eger életében a XVIII. század a virágzás, a fellendülés ; idõszaka. Eger püspökei, különös tekintettel Barkóczy Ferencre és Eszterházy Károlyra, kialakították Eger ma is látható barokk városképet. A barokk épületek közül leglátványosabb: a líceum (ma az Eszterházy Károly Tanárképzõ Fõiskola központi épülete), a minorita templom, a kispréposti palota, a nagypréposti palota (ma megyei könyvtár), a vármegyeháza, benne Fazola Henrik két gyönyörû kovácsoltvas kapujával, s a szerb (rác) templom. Az építkezések számos iparost, kézmûvest, kereskedõt, mûvészt, köztük olyan nagyságokat, mint Kracker János Lukács, Anton Maulberts, Franz Sigrist, Josef Gerl, Fellner Jakab, Fazola Henrik vonzottak a városba. A lakosság száma ugrásszerûen ; megnövekedett. Míg 1688-ban csak 1200 fõ volt, addig 1787-ben már több mint 17 000 fõ. Ekkor Eger létszámát tekintve az ország hatodik városa volt. Ekkor érte el virágkorát a szõlõkultúra is. A szõlõterület a településen több mint tizenkétszeresére növekedett.

Eger életében a XVIII. század azért is fontos, mert Barkóczy, majd nyomdokain Eszterházy püspök a nagyszombati és a bécsi egyetem mintájára Egerben universitast, azaz egyetemet akart kiépíteni. A felsõfokú intézménynek már Egerben voltak elõzményei, hisz 1700-ban a II. Rákóczi Ferenc pártján álló Telekessy István püspök papnevelõ intézetet hozott létre, 1740-ben Foglár György kanonok jogi iskolát alapított 1754-ben pedig Barkóczy püspök bölcseleti iskolát hozott létre. 1769-ben Egerben Markot Ferenc irányításával megnyílt az ország elsõ orvosi iskolája, amely 1775-ig mûködött. Sajnos azonban az egri egyetem az uralkodói akarat következtében nem nyílhatott meg. Az egyetemnek szánt épületben található ma a Fõegyházmegyei Könyvtár, Magyarország legszebb barokk-könyvtára, s Európa másodikként létesített csillagászati múzeuma eredeti berendezésekkel. Csak érdekesség képpen jegyezzük meg, hogy 1946-tól 1948-ig ismét kísérlet történt Egerben egyetem alapítására, de az akkor sem valósulhatott meg.

1804-ben jelentós változás történt az egri püspökség szervezetében. Az uralkodó Egert érseki székhellyé emelte, de kivált belõle a kassai és a szatmári püspökség.

Az 1825-tõl 1848-ig terjedõ magyar reformkor Eger életében is maradandó nyomokat hagyott, különös tekintettel a kultúrára. Pyrker László János akkori érsek képtárat hozott létre, melyet 1844-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott, mivel a város nem biztosított számára megfelelõ helyet. Pyrker ajándéka képezte lényegében az alapját az 1900-ban nyitott Szépmûvészeti Múzeum anyagának. Pyrker nevéhez fûzõdik még 1828-ban a városban az elsõ magyarnyelvû tanítóképzõ létrehozása, valamint a neoklasszikus stílusban Hild József által épített bazilika, Magyarország második legnagyobb temploma. Sõt 1837-ben Joó János rajztanár Héti Lapok címen elindította Magyarország elsõ mûszaki célzatú folyóiratát.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vívmánya képpen 1854-ben Eger felszabadult az egyház gazdasági hatalma alól, mivel a város megváltotta 50 000 forintért a kilenced és a taksa fizetését.

Eger polgári fejlõdése más városokétól eltérõen azonban 1849 illetve az 1877-es kiegyezés után nem gyorsul meg. Nem kapcsolódhatott be a vasúti fõvonalba. Mindössze a már a reformkorban létesített malom, a dohánygyár és a lemezárugyár képviselte az ipari fejlõdést.

A századfordulót követõ évtizedekben Egerben az iskolaváros jelleg dominált. Iskolái és más kulturális intézményei miatt magyar Athénnek is nevezték.

A század elején 1904-ben megnyílt Egerben az önálló kõszínház, megindul a település csatornázása, közmûvesítése. Magyarországon 1933-ban Eger elsõk között kapta meg a gyógyfürdõ engedélyt.

Az 1945-öt követõ évtizedekben a rendszerváltásból következõen megindul a város iparosítása, amelynek következtében korábbi kulturális központ jellege kezd elhalványulni, amely tény a település korábbi patináját csökkentette.

Nagy szerencse, hogy 1968-ban a barokk belvárost védetté nyilvánították, s több más várostól eltérõen ezáltal megkímélték a pusztulástól, s az oda nem illó modern épületek beépítésétõl. 1978-ban a települést a helyi mûemlékek védelme terén kifejtett kiváló munkájáért Hild-éremmel tüntették ki. A városvédõ tevékenység elismerését jelenti, hogy az ICOMOS (Történelmi Városok és Falvak Nemzetközi Bizottsága) magyarországi székhelye Egerbe került.

Eger története vázolása kapcsán szólnunk kell, ha röviden is, néhány helyi specialitásról. Ilyen a világszerte ismert Egri Bikavér, mint kitûnõ borféleség, a XVIII. század közepétõl gyártott csekély alkoholtartalmú úgynevezett Egri Víz, a XVIII. század második felében és a XIX. század elején gyártott török eredetû úgynevezett bujavászon. Nem különben kell megemlékeznünk Eger radioaktív tartalmú hévizeirõl, amelyek megteremtették már a középkorban az egri fürdõkultúra, e században pedig a nagyhírû úszósport alapjait.

Végezetül ami a jövõt illeti a rendszerváltás óta egyre világosabbá válik, hogy meg kell találni a város õsi múltjához igazodó fejlõdési irányokat. Ezek pedig: az idegenforgalom, a szõlõ- és borkultúra, valamint a kulturális élet továbbfejlesztése.

Eger címerének története

Eger város címere Fenesy György egri püspök (1686-1689) címerébõl alakult ki, a vele 1694-ben kötött egyezmény után. A címerben látható két bástya között ágaskodó egyszarvú (unicornis) elnevezésû mitológiai lény a püspök címerébõl való. Az egyszarvú mellsõ lábai között tartott pallos a földesúri pallosjogot jelképezi. Az azon tekergõzõ kígyó az álnokság, a gyûlölködés hit által való legyõzését szimbolizálja. A csillag és a nap az éjszakák és a nappalok váltakozását jelképezi. A karmaival az evangéliumot tartó sas Szent János apostolra és evangelistára, az Egri Fõegyházmegye védõszentjére utal.