Ómassától északra áll a régen dédesinek nevezett pálos kolostor romja, ma gótikus műemlék. Ez az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a pálos rendnek a tulajdonában volt. A 13. században a pálos rend által terjesztett irányzat előtérbe került, bár maguk a székhelyül szolgáló épületek túlnyomó hányadban mára már eltűntek. Ezek megmaradt emlékeként, hírmondójaként áll a Látó-kövek által közrefogott, a róla elnevezett Szentléleki-völgyben a szentléleki pálos kolostorrom.

Ez a kolostor a Bükk rejtekében, 710 m magasságban, a világtól elzárt ősvadonban épült föl, igazi, remeték számára való helyen. Ómassáról meredek úton, az ún. Szuszogó ösvényen lehet följutni a kolostor romjaihoz. Némi ereszkedővel találhatott a középkor embere is a közeli forrásoknál (Mária-forrás, Ámor-forrás) vizet. A Szentlélek tiszteletére elnevezett kolostor titulusáról kapta a terület ma használatos nevét (Bükkszentlélek).

A 13. században és a 14. század elején a főúri rend nagy lendülettel végezte kolostoralapító tevékenységét. 1219-ben már tudunk a Miskolc nemzetség tapolcai bencés apátságáról, 1240-ben már remeték laktak a mai szentléleki kolostorrom helyén. 1248-ban említik először az Őrsúr nemzetség kácsi, bencés rendi apátságát is, 1232-ben Kilit egri püspök (Bél-Ug nemzetség) megalapította az apátfalvi ciszterci monostort. 1347-ben Monoszlai Miklós, egri püspök alapít pálos kolostort, Felsőtárkány mellett, a mai Barátréten 1329-1333 között Dörögi Miklós, egri püspök a karthauziakat telepíti le.

IV. Béla királyunk (1235-1270) egyik 1240-ben kiadott oklevele arról tudósít, hogy TARDONA községet minden hozzá tartozó birtokkal egyetemben szolgálataiért György fia, Miklós gömöri ispánnak adományozta.Tardona házai a kolostor alatt húzódó völgyben bújnak meg. Az oklevélben az úgynevezett határjárás során gondosan feltüntetik a falu földjének határait, pontosan leírva, hogy milyen patakok, dombok, jellegzetes fák, bokrok választják el erdeit, szántóit, kaszálóit a szomszédos birtokoktól. Ennek a részletező leírásnak az volt a célja, hogy elejét vegyék a későbbi birtokpereknek. Az oklevélben előforduló földrajzi elnevezések többsége ma is Él, s nagy segítséget ad a kései korok kutatóinak ahhoz, hogy rekonstruálhassák a falu egykori határait. Mindezt az okmány egyik fontos mondata miatt ismertettük. Ez így hangzik: „…Innen feljut az erdőben a Kemenesnye-patak fejéhez, hol a várjobbágyoknak és Miklós ispánnak két határdombjuk van, és ezen a helyen a REMETÉK közelében egy vesszős alatt négy domb emelkedik, ahol elkülönül a várjobbágyoké a vár kiirtott erdejétől.” Tardona határának szomszédsága, a megjelölt határvonal részletessége semmi kétséget nem hagy arra nézve, hogy talán egy másik zárdáról lehetne benne szó. Tardona határának azon a pontján említi a remeték szomszédságát, amelyik a Kemenesnye pataka és az Osza tető között csakis a mai szentléleki zárdarom közelében húzódhatott. Bizonyos tehát, hogy a ,prope ad heramitás, egyedül a vitatott szentléleki remetelakra vonatkozik.

Azt, hogy vajon a szóban forgó remeték emeltek-e maguknak Kőépületet, nem tudjuk. Valószínűleg inkább egy fából összerótt hajlékot és kápolnát eszkábáltak, ez minden bizonnyal a későbbi kolostor helyén állott amelyet Ernye bán fia István nádor alapított a Szentlélek és Krisztus Teste tiszteletére.

Egy másik oklevél az 1260-70-es években már az új monostort említi, mely a "remeték földjének" nevezett helyen jött létre. Az Ákosok kolostora akárcsak Győrben a pálos rendhez tartozott.

A 13. században az Ákosok nemzetsége saját gazdasági gyarapodását, hatalmasságuk kiépítését szem előtt tartva építette, bővítette borsodi birodalmát, amelynek három pillére volt: központja (Diós-)Győr, ahol kővárat építenek (ez a mai diósgyőri vár), a másik Dédes vára, a harmadik pedig Cserépvár volt. Az Ákos nembéli Ernye határozottan törekedett Dédes megerősítésére, hiszen ezáltal a mai Bán-völgyének (korábban Vadna-patak völgye), valamint az északi területek fontos központját tarthatta kezében. A vár építésével párhuzamosan egy sor más jelentős intézkedést tett a vidék helyzetének, így többek közt a Bükk rengetegeiben élő remeték helyzetének rendezése érdekében.

A szétszórt remetetelepeket szervezte aztán egységes rendbe Boldog Özséb (1274) esztergomi kanonok. ( Ő már 1265-ben megkapta IV. Orbán pápa jóváhagyását az új rend megalapításához.) A szentléleki remeték hazánkban a pálos rend legelső tagjai közé tartoztak. A szervezet számára a virágkor a XIV. század volt. A szentléleki hegyen is ekkor foglalhatta el a régebbi szerény viskók helyét a kőből épült kolostor és templom. Hogy az első falakat mikor húzták fel, azt szintén nem tudjuk.

1313-ban azonban az Ákos nembéli Ernye bán fia, István nádor a remetéknek adományozta Paprétet, a Fil-tó halászatát a Tisza mellett és a diósgyőri Előhegy egyik szőlőjét. Ez utóbbi birtokot egyébként Zsigmond király (1387-1437) mentesítette 1419-ben a hegyvám alól.

István nádor fiainak lázadása után (1316-ban) a kolostor kegyurasága a királyé lett.

A rendfőnökök közül 1317-ben Lőrincet említik a források. Azt is tudjuk, hogy 1343-ban Poha Benedek pálos szerzetes irányításával újabb nagyarányú építkezés folyt a kolostor területén. Az adományok révén szépen gyarapodó rendház ekkor kaphatta végleges, maradványaiban ma is látható arculatát.

A 14.-15. században egymás után kaptak a királyi adományokat a szerzetesek. 1346-ban és 1347-ben egy-egy dédesi malmot kaptak. 1382-ben I. Lajos király is egy malmot juttatott nekik a Tapolca-patak mellett, 1391-ben Erzsébet királyné földbirtokkal adományozta meg őket, s a század második felében különféle adományokból több helységben kaptak szőlőbirtokot. 1473-ban Mátyás király az erdélyi sóbányákból 200 forint értékű sót adott a kolostornak, 1482-ben Péter diósgyőri pap egy házat és három szőlőt adományozott nekik. 1530-ban Szapolyai János még megerősítette Derecsényi Jánosnak egy 1524-ben kelt oklevelét, amelyben Sajókeresztúron malmot adományozott a szerzeteseknek.

1524-ben Tamás nevű perjelt említenek a források.

1526 végzetes esztendővé vált az életükben. A mohácsi csata után I. Ferdinánd és Szapolyai János között kitört a koronáért Vívott háborúskodás. A szentléleki szerzetesek bizonyára Szapolyai trónigényét támogathatták, ezért támadt rájuk Ferdinánd Kapitánya, Serédy Gáspár, kolostorukat felgyújtotta, őket Magukat pedig elűzte az évszázados falak közül.

1540 körül már az erőszakos foglalások során világiak kezére jutottak a kolostor birtokai, s ezek még 1599-ben is Perényi Gábor kezén voltak.

A szörnyű idők csillapultával a megmaradt barátok közül néhányan még visszatértek az üszkös falak közé, azok újjáépítésére azonban már nem gondolhattak. A kolostor 1550 táján pusztult el teljesen. Romjai között legföljebb bújdosó katonák és szökött jobbágyok verhettek tanyát.

A török idők elmúltával, 1755-ben már az elpusztult épületek jegyzékében szerepelt.

Az 1739-ben Diósgyőrbe visszatelepülő pálos szerzetesek már nem vállalkoztak az időközben tehát rommá vált monostor újjáépítésére.

Szendrei János jegyezte le 1904-ben:” A szentléleki zárda romjai körül a vad rengetegben nagy kiterjedésű gyönyörű kert és halastó volt, melyeknek elvadult gyümölcsfái, díszbokrai és ritka virágai még ma is fellelhetők a romokat környező vad bozótosban.

A romokat 1974-75-ben konzerválták. A rom műemlék.

Hogy a templom falai jórészt még ma is állnak, azt annak a szerencsés körülménynek köszönhetjük, mint jó néhány más fennmaradt műemlékünket, távol esett a lakott településektől, s ezért köveit nem hordták el építőanyagnak.

A kolostor alaprajza

A megmaradt romok szép, gótikus építményre utalnak. Joggal tételezhetjük fel, hogy ugyanazon építőmesterek építhették, kik a győri várat és a monostort is létrehozták. A késői klasszikus gótika jegyében épült az egyhajós, hosszú szentélyű egyházi épület, melyhez észak felől két boltszakaszos sekrestye csatlakozik, mögötte kerengős kolostor kapcsolódik.

A templom falai ma is magasan állnak, a kolostor falainak is jelentős maradványai vannak. Falain jól tanulmányozhatjuk az egykori pálos építészet főbb jellemvonásait. A pálos építészet jellemzőjeként csak a fő szerkezeti csomó pontokat ékesítették díszítőelemekkel. Kisméretű, 10×8 méteres alapterületű temploma egyhajós volt, szentélye a nyolcszög három oldalával zárult. Hossza 20,5 m, szélessége 9,5 m. Egy sekrestyét is építettek mellé. A templom északi, nyugati és déli fala a boltozat bordaindításaival máig áll.

Az épület korai voltára utal a sokszögű szentélyzáródás támpillérek nélküli megoldása és a sekrestye egyenes falú lezárása. A körtetagos profilú, bordás keresztboltozat finoman faragott növénydísszel sűrűn borított faloszlopokra, illetve a szentély két boltszakasza között hármas oszlopkötegre támaszkodik. Ez utóbbinak levelei között férfimaszk rejtőzik. A magas diadalív félkörívben zárul. A hajó boltozata gyámokra metsződik. A nyugati homlokzatot csak egy magasra helyezett ablak töri át.

A kolostorépület feltűnően szervetlenül kapcsolódik az egyhajós templom északi oldalához. Ennek falai sajnos feltáratlanok, földdel borított romjait azonban jól felismerhetjük.

Ezek alapján – és más hasonló, épebben fennmaradt építmények nyomán – nyilvánvaló, hogy ott is egy négyszögletes udvart fogott közre az a kerengőfolyosó, amely az elmélkedő sétáknak, zsolozmázásoknak a színhelye volt.

A kerengőből nyílhattak a barátok cellái, a gazdasági helyiségek, az ebédlő, stb. (Pontos elrendezésüket csak régészeti ásatás tisztázhatná.)

Lévai József - A szentlélek hegyén (1898)

Köröskörül a Bükk rengetegje
Őrködik, hogy álmaidat fedje:
Egész világ néma, csendben hallgat,
Nem zavarja békítő nyugalmad.

Te vagy itt az úr, hatalmas természet!
Tőled száll ránk a csodás igézet,
Hogy kebleden reméljünk, feledjünk,
A menny maga nyílik meg felettünk.