Miskolcnak, az Avas alján, a Sajóba ömlõ Szinva és Pece mentén kialakult õsi település magjának históriáját a szépen megmunkált kõszerszámokat készítõ jégkorszaki õsemberi kultúrákig vezethetjük vissza. A Lillafüred melletti Szeleta-barlang és a Bükk hegység több barlangja a küzdelmes emberi élet emlékei mellett ruházati eszközöket, szépen megmunkált csatokat is megõriztek. Az Avastetõn a csiszolt kõkorszak eszközei kerültek elõ. Ebben a tízezer évvel ezelõtti idõszakban népesedett be a környék. A bükki vonaldíszes, szép motívumokkal ékesített kerámiai leletek, a gabonaõrlõ szerszámok már az ötezer évvel ezelõtti kultúra emlékei. A bronzkor fejlettebb életmódjáról a mai vasgyár területérõl származó leletekbõl lehet következtetni.

Miskolc területének elsõ ismert lakói a kelták egyik törzse, a kotinuszok voltak, a vaskor végén. A népvándorlás kora germán eredetû kvádokat, majd szarmatákat, hunokat és avarokat talál ezen a vidéken.

A magyarság több mint egy évezrede telepedett meg ezen a tájon, s a településnek nevet adó Miskóc nemzetségnek a XI. századtól lett a központja. Anonymus mûve (1210 körül) terra Miskoucy néven emlékezik meg a Bors-Miskóc nemzetség honfoglaláskori szállásterületérõl. A tapolcai völgyben Szt. Benedek-rendi apátságot alapított a városnak nevet adó nemzetség. A települést 1241-ben a tatárok felégették.

A Bors-Miskóc nemzetség 1312-ben szemben állt a feudális anarchiát megtörõ Károly Róberttel, s ez hatalmuk végét jelentette.

A Miskóc nemzettséget a Széchy család váltotta fel, õk vetették meg a városias fejlõdés alapjait. Kieszközölték Miskolc részére országos vásár, s kisebbfokú bíráskodás jogát, ami által a régebbi falu mezõvárossá fejlõdött. 1364. év végén csatolta I.Lajos (Nagy) a várost a diósgyõri királyi váruradalomhoz. A XIII. századi eredetû, a XIV. században pompásan kiépült diósgyõri királyi vár a Miskolcot is magába foglaló uradalom központja lett. Itt állt az egyetlen középkori magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok kolostora.

A városkép a XV. század végére jelentõsen megváltozott, kialakult az Avas alján a mai belváros történelmi magja. Az Avas oldalában fölépült máig álló templom közelében, a Szinva partján létesítették õsi iskoláját (ma múzeum).

A török harcok hulláma elõször 1544-ben érte el a várost. A budai basa csapatai elsõ rohamának áldozatul estek a város legszebb épületei, sok tehetõsebb lakosát elhurcolták, állataikat elhajtották. 1596-ban Eger elestével Miskolc is a török adófizetõje lett, de a városi tanács bölcs elõrelátásának és diplomáciai ügyeskedésének tulajdonítható, hogy az 1544-ihez hasonló pusztítás nem érte többé a várost.

A kuruc csapatok 1674-ben, a török kiûzése elõtt birtokba vették a Diósgyõri várat, de Miskolc török általi adóztatása csak 1687-ben szûnt meg.

A Rákóczi szabadságharc alatt, 1704. január 18-tól március 15-ig a fejedelem Miskolcon rendezte be a fõhadiszállását. 1706. szeptember 25-én a császári hadak kirabolták és felégették a várost.

1707. január 1-én megalakult a város tanácsa, és rövid két év alatt - a fejedelem pártfogásával - újraépítették a várost.

A XVIII. századi nagy fellendülés idején épültek a város jelentõsebb épületei. Mindenféle felekezet templomot, iskolát épített, városháza, megyeháza épült. 1750-ben megépült a város elsõ emeletes vendégfogadója. A gazdagabb földbirtokosok egymás után építették kúriáikat: Dõry-, Almássy-, Szathmáry-Király kúria.

A város élénk, felvilágosodás felé haladó szellemi életére jellemzõ, hogy 1780 táján Miskolcon szabadkõmûves-páholy mûködött, kapcsolatot tartva a magyar jakobinusokkal is. Itt épült meg a miskolci polgárok adományaiból az ország elsõ magyar kõszínháza 1823-ban. Amikor Széchenyi és Kossuth megjelent az ország közéletében, tevékenységüknek Szemere Bertalan és Palóczy László elõbb magában a városban, majd mint Miskolc város követei, az országgyûlésen voltak kiemelkedõ hívei. Szemere Bertalan, elõbb belügyminiszter, majd a Habsburg trónfosztás után Kossuth kormányzó mellett az elsõ független magyar kormány miniszterelnöke volt. Palóczy László 1848-ban a képviselõház korelnöke volt.

A forradalomból Miskolc lakossága tevékenyen kivette a részét, a frissen megalakult nemzetõrségbe több mint 700 önkéntes nemzetõr lépett be. A honvédség létrejötte után a miskolci nemzetõrök átléptek oda. 1848 telén Szemere Bertalan a városban szervezte meg a Felsõ-Tiszai Hadsereget.

Miskolc lakossága is megszenvedte Haynau megtorlását, amely bitó, börtön, és vagyonelkobzás alakjában sújtott le. Az üldözés elõl Jókai Mór is itt, a Bükk rengetegeiben rejtõzött el.

A kiegyezés után ismét fejlõdésnek indul a város. Ennek alapja az 1859-re kiépült vasút. 1868-ban megnyitotta kapuit az egykori hámori kohászat utódaként felépült diósgyõri vasgyár. A fejlõdést az 1873-as kolerajárvány és az 1878-as pusztító árvíz sem tudta megállítani. Ez a természeti csapás egyetlen óra alatt 277 emberéletet követelt, 700 házat, 2182 épületet rombolt le.

Amikor a század végén a város híres szõlõterületeinek csaknem egészét kipusztította a filoxéra, azok újjátelepítésére nem került sor, mert a lakosság az iparban és a kereskedelemben kereste megélhetését. Ekkor épültek az utcáin ma is látható, városi jelleget adó új, emeletes lakóházak.

A város 1907-ben törvényhatósági rangra emelkedett, I. Ferenc József 1909. május 11-én adományozott címeres kiváltságlevelet.

Az elsõ világháború harci cselekményei nem jutottak el a város közvetlen környékére, közvetve azonban jelentõsen sújtották Miskolc lakosságát is. A helybeli hadikórházakban és kolerabarakkokban ötezernél több személy esett a ragály áldozatául. Két új temetõt kellett nyitni, a tetemvári Hõsök temetõjét és a Sajón túl a kolerában elhunytak temetõjét.

A háború után hanyatlás következett be, hiszen az elcsatolt országrészekbõl Miskolcra áradó menekültek lakás és munkahiányt teremtettek.

A gazdasági válság hatására a termelés visszaesett, de a 30-as évek közepén a háborús készülõdés nyomán Miskolcon is megindult a hadiipar fejlesztése.

A második világháború során 1944. június 2-án érte az elsõ légitámadás a várost, a háború harci cselekményei december 3-án értek véget a miskolciak számára a Vörös Hadsereg bevonulásával. A légitámadások következtében 350 lakóház teljesen elpusztult, 7150 megsérült, valamennyi hidat felrobbantották. A második világháború áldozatainak emlékére a Szemere-kertben kopjafa állíttatott.

A város gyors ütemben újjáépült, a régió egyik ipari központjává vált, hatalmas gyárak, lakótelepek épültek, 1949-ben a Nehézipari Mûszaki Egyetem is itt létesült.

1956. forradalmi eseményeiben jelentõs szerepet játszott a miskolci egyetemi ifjúság és a vasgyári Munkástanács. A forradalom áldozatainak emlékét több helyen jelöli tábla.

A 60-as 70-es évek ipari fejlesztéseinek hatására a város lakosság száma jelentõsen megemelekedett, a megnövekedett igények orvoslására hatalmas lakótelepek épültek a Kilián városrészben, a Szentpéteri kapuban, és létrejött az Avasi lakótelep, ahol napjainkban több mint 35 ezer ember él.

A 80-as évek közepén kezdõdött a Belváros nagyarányú rekonstrukciója, mely a mai napig tart. A város ütõere, a Széchenyi utca, bevásárló utcaként díszburkolatot kapott. A 100 éves villamoshálózat is megújul. Megélénkült a kereskedelmi- és a bankélet. A 90-es évek Miskolca elindult azon az úton, hogy egy dinamikusan fejlõdõ polgárvárossá váljon.

(Néhány adat Miskolcról dióhéjban: KLIKK)