Mályinka a Bükk hegység északi lábánál található. Területe 2009.01.01.-én 2421 ha, lakossága 484 fő.

Megközelíthetõsége jónak mondható, a 26-os vagy a 25-ös fõútról Szilvásvárad irányába letérve. Dédestapolcsány és Nagyvisnyó között ismét elágazik az ide vezetõ út, amely itt már csak másodrendû minõségű. Gyönyörű hegyi út vezet ide a Bükk hegységen keresztül Szentléleken, Lillafüred felől Miskolcról is. Ha viszont a 772 méter magas Örvénykőről balra tekintünk festői hegyek ölelésében pillanthatjuk meg Mályinkát. A kb. 300 m tengerszint feletti magasságon fekvő település szorosan összenőtt az őt körülvevő természettel.

A település éghajlatát meghatározza, hogy a település a hegység északi lejtőjén fekszik, illetőleg hazánknak is északi vidékén fekszik.

A településen a napsütéses órák száma az országos átlaghoz viszonyítva alacsony, átlagos évi összege1750 és 1850 óra között van. Az évi átlagos felhőzet elérheti a 64-66% -ot. A hőmérséklet évi átlaga 8,5-9°C körül van. A tavasz általában három héttel később érkezik, mint az ország délkeleti, alacsonyabb térszínű területeire.

A környező hegységkeret miatt enyhe főnhatás érződik, s az éghajlat így enyhén szárazságra hajló. A csapadék így ritkán emelkedik 700 mm fölé. A csapadékeloszlást a nyári csapadékmaximum jellemzi, míg a téli hónapok az egész térségben elég szárazak. A hótakarós napok átlagos száma országos viszonylatban a magasabbak közé tartozik.

Az Északi-Bükk domborzati viszonyaira jellemző, hogy sasbérces röghegységhez csatlakozó, középhegységi jellegű, völgyekkel erősen tagolt hegylábfelszín. Leggyakoribb karsztjelenség az édesvízi mészkőkiválás. Éghajlata mérsékelten hűvös, nedves, alkalmas az erdőgazdálkodásra, az erdővel nem borított területeken pedig kevésbé hőigényes mezőgazdasági növények termesztésére is. Növényzete a pannóniai flóratartomány Északi-középhegység flóravidékének Borsodense flórajárásába tartozik. Felszínét túlnyomórészt savanyú vagy agyagbemosódásos barna erdőtalajok alkotják, amelyek erdővel borítottak vagy kopár hegyhátak, ezeket rétnek, legelőnek hasznosítják. Kisebb részben talaja mészkövön képződött rendzina, amely gyenge termőképességű, erdő borította. Az itt látható erdők vegyeskorú keménylombos és fenyőerdők.

A Látókő alatt található a tiszta vizű Mária-forrás. A község határában sok karsztvizű forrás ered, ezek közül legjelentősebb a Nagyvölgy-forrás, amely gravitációs úton az egész község ivóvízellátását biztosítja.

Szentlélek alatt a Látókövekről tiszta időben a Tátra is látható.

A település története:

A festõi szépségű környezetben fekvő község területe már az õskorban is lakott hely volt, a régészek itt tárták fel a bükki kultúra egyetlen sírleletét. Az ebben talált kõkorszaki szalagdíszes edények a miskolci Herman Ottó Múzeumban láthatóak.
Történelme az Árpád-korig nyúlik vissza, bár a leletek tanúsága szerint már az õskorban is lakott volt. A falu határában talált sír, az egyik legértékesebb kõkorszaki leletegyüttes.

A népvándorlás idején hun, avar és szláv népek telepedtek le, majd Bors vezér magyarjai és a kabarok szállták meg a vidéket. Nevének jelentése nem határozható meg pontosan. Egyes források a szláv „malim”, azaz „eper” szóból származtatják, mások a „mál”, azaz „hegyoldal”, illetve annak kicsinyítő képzővel ellátott alakjából eredeztetik. A községet 1254-ben említik először okleveleink. Az Árpádkorban királyi birtok volt, s mint ilyet Dédes várának tartozékává sorolták. A XIV. században, került a Palócziak birtokába, s mikor a család utolsó sarja elesett a mohácsi csatában, rokonság címén a Perényiek vették birtokukba. Nevét ekkor még: Malyn, Malim, Malin alakban használták. A XVI. században, amikor a török bevette Dédes várát, Mályinka is hódoltsági területté lett. Lakosai az egykori várjobbágyok elszökdöstek, s helyükre a felvidékrõl tótok települtek akik azonban hamarosan beolvadtak a magyarságba.

A század végétõl kezdik a nevét Málinkának írni, majd kialakul a ma is használatos Mályinka írásmód és kiejtési forma. A XVII. században birtokosa a Bodó és a Szathmári Király család.
A protestantizmus hamar elterjedt a községben, 1576-tól Dédes, a XVII. század második negyedétõl Tardona leányegyháza volt, majd önálló egyház lett. Református temploma 1785- ben épült, eredeti berendezése színes festésû volt, de késõbb átmázolták. Ugyanekkor épült a templommal szemben a székely mintájú, faragásos fából készült, külön álló harangtorony is. A XX. század elsõ felében Hangya szövetkezet volt a faluban, és 2 vízmalma mûködött. A helyi mûvelõdést a 2 tanerõs református népiskola és továbbképzõ biztosította, és református énekkara is volt.
Az erdõ közelsége jelentette az egyik legfontosabb megélhetési forrást is, a szénégetést. 1785-ben épült a barokk oromzatú, nyeregtetõs református temploma. Szintén 1785-ből származik a vele szemben épült harangláb amelyet fából, szegek felhasználása nélkül építettek. Harangját 1763-ban Losoncon öntötték. A község jó fekvése, tiszta levegője, vize, turistaháza a Bükki Nemzeti Park közelsége, tökéletes nyaralóhellyé teszik. A kék túra bejárásán kívül érdemes megnézni ma is lakott, 1886-ban épült szép népi lakóházát, amely jelenleg is lakott.

Közigazgatási besorolása: önálló önkormányzata van, 2007.május 31-től közös körjegyzőséget alakított ki Dédestapolcsány községgel.

Mályinka címere

A címer: álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, amelynek mezejében kitépett, arany színű bükkfa lebeg; ennek két oldalán egy-egy ezüst fejsze helyezkedik el. A fő motívum: a bükkfa egyaránt utal a község földrajzi elhelyezkedésére, az önkormányzatiság eszméjére és a környezet értékeire. A fejszék az emberi munka értékteremtő jellegére utalnak. A pajzstartó mindkét oldalon egy-egy fehér virágokkal és gyümölcsökkel értékesített málnaág, melyek a község nevére utalnak. A pajzs alatt egy szalag lebeg MÁLYINKA felirattal.

Képgaléria: itt.

A település honlapja: www.malyinka.hu

Statisztikai adatok a településről: Központi Statisztikai Hivatal